Kép - https://pixabay.com
Hét pusztító járvány az emberiség történetében
A járvány szó hallatán az embernek összeszorul a gyomra. A történelem során számos járvány tizedelte meg az emberiséget, arra pedig - az orvostudomány rohamos fejlődése, valamint az újabb védőoltások kifejlesztése ellenére - ma sincs garancia, hogy nem támad fel ismét egy olyan járvány, melynek milliók esnek áldozatul. Összeállításunkban az emberiség legpusztítóbb járványait vesszük sorra, melyek közül néhány napjainkban is szedi áldozatait.
Feketehimlő (Kr.e. 430? – 1979)
A feketehimlő (variola, variola vera) kizárólag emberről emberre terjedő fertőző betegség. Két vírusvariáció a Variola major és a Variola minor okozza, melyek közül a Variola major halálozási rátája 35% körül mozog, míg a Variola minor mortalitása az 1%-ot is alig éri el. A túlélőknek viszont hosszú távú szövődményekkel kell számolniuk, a maradandó hegeken túl a szaruhártya elfekélyesedése miatt vakságot és férfiaknál meddőséget okozhat.
A feketehimlő csak a XX. században több mint 300 millió emberrel végzett. A XVIII. századi Európában a fertőzöttek 30%-a - nagy részük 5 éven aluli gyermek - meghalt, a túlélők egyharmada pedig megvakult.
A tomboló járvány mintegy 60 millió európai életét követelte.
A feketehimlő az európai gyarmatosítók és a magukkal hurcolt afrikai rabszolgák közvetítésével Amerikába is elérkezett, és hihetetlen gyorsasággal az őslakosság 95%-át elpusztította. Amikor az aztékok fellázadtak a zsarnoki Cortez uralma ellen, megfutamodásra kényszerítették ugyan a túlerőben lévő spanyolokat, azonban a harcokban elesett himlős spanyol katonák holttestével érintkező őslakosok megfertőződtek.
A visszatérő Corteznek tulajdonképpen már semmit sem kellett tennie, hiszen a himlő az azték katonák többségét, az uralkodóházat és a népesség egynegyedét kiirtotta.
A fertőzés a XX. században 300-500 millió halálesetet okozott. A WHO becslései szerint még 1967-ben is 15 millió embert fertőzött meg és két millióan haltak bele.
A himlőoltás bevezetésének köszönhetően azonban a WHO 1979-ben hivatalosan is bejelentette, hogy a feketehimlő eltűnt a föld színéről. Napjainkig ez az egyetlen fertőző betegség, amit sikerült tökéletesen felszámolni.
Spanyolnátha (1918 – 1919)
A spanyolnátha nem egészen két év alatt kb. 50-100 millió ember halálát okozta, vagyis több áldozatot követelt, mint Hitler, a nukleáris fegyverek és a terroristák együttesen.
A betegség gyakorlatilag az influenza szokványos tüneteivel indul, azonban mivel a spanyolnátha kórokozója jóval veszélyesebb, mint az egyszerűbb influenza vírusok, idővel extrém hidegrázás, kimerültség és tüdőváladékozás jelentkezik.
Egy kezelő orvos így ír a szörnyű járványról: „A betegek arca elkékül, és véres köpetet ürítenek köhögéskor, reggelente pedig kazlakban állnak holttestek a hullaház körül.”
A spanyolnátha gyakorlatilag a beteg halálos ítéletét jelentette, mivel a fertőzés ellen a mai napig nem létezik orvosság. Az orvosok mindössze annyit tehettek, hogy a beteget ülő pozícióba fektették a tüdőben felgyülemlő váladékozás és a kezelhetetlen köhögés miatt. A kékes arcszín hamar barnává vagy lilássá változott a betegek lába gyakran elüszkösödött.
A szerencsésebbek egyszerűen megfulladtak a saját tüdőváladékukban, a kevésbé szerencséseket azonban a másodlagos fertőzésként szerzett bakteriális pneumomia kényszerítette keserves agóniára.
Noha a járvány amilyen hirtelen érkezett, olyan gyorsan távozott, ám a közel kétéves tombolása alatt az USA-ban a szigorú cenzúra miatt szinte senki nem tudta, hogy az amerikaiak egynegyede megfertőződött a vírussal és közel fél millióan haltak bele.
Pestis (1340 – 1771)
A történelem egyik legpusztítóbb járványa, a fekete halálként emlegetett pestis összesen közel 75 millió emberrel végzett, ezen belül Európában legalább 20 millió ember életét követelte. A pestis Délnyugat - vagy Közép Ázsiából indult gyilkos körútjára, ahonnan az 1340-es évek vége táján érkezett az öreg kontinensre.
A pestis három fajtája különböző tünetekkel jelentkezik. A bubópestis a nyirokcsomók fájdalmas duzzanatával jár, a szeptémiás pestis a vérmérgezés egy formája, a tüdőpestis pedig cseppfertőzéssel terjed és elsőként a tüdőt károsítja, mielőtt áterjedne a test más szerveire.
A bubópestis klasszikus tünetei a magas láz, ízületi fájdalom, szédülés, hányás, valamint az ágyéki, nyaki és hónalji nyirokcsomók fájdalmas, sötét elszíneződéssel és gennyes váladékozással járó megnagyobbodása.
A legtöbb áldozat 4-7 nap leforgása alatt életét veszti. A kereskedelmi útvonalak mentén rohamosan terjedő fertőzés leggyakoribb változata a bubópestis volt, közel 75%-os halálozási aránnyal, 5 fertőzöttből négy, 8 napon belül meghalt.
A második leggyakoribb a tüdőpestis, amely majdnem 100%-os halálozási aránnyal jár.
Az 1700-as években több mint 100 pestis járvány söpört végig Európán. 38 000 embert ölt meg Londonban, pusztított Olaszországban, Spanyolországban és Bécsben. A marseilles-i és moszkvai járványt követően azonban a 18. században a betegség eltűnt Európából.
A járvány 14. századi tombolása jelentős társadalmi következményekkel is járt.
A katolikus egyház ugyanis a járványt isteni büntetésként értelmezte, és mivel a bűnbakokat a zsidók, koldusok és leprások személyében vélte felfedezni, hozzálátott a kisebbségek szisztematikus megbélyegzéséhez és kirekesztéséhez.
A betegség gyilkos természetének hatására általánosan elterjedt a hedonista, „élj a mának” életszemlélet.
Malária (1600 – napjainkig)
A malária évente kb. 2 millió áldozatot szed, vagyis minden 30. másodpercben meghal egy ember maláriában. Az áldozatok nagy része kisgyermek vagy terhes anya.
A betegség megfékezésére tett erőfeszítések ellenére 1992 óta nem történt jelentős előrelépés az erősen veszélyeztetett régiókban. Amennyiben a malária prevalenciája a jelenlegi szinten marad, a következő 20 évben megduplázódhat a betegség okozta halálozási arány.
A megbetegedések többsége a fejletlen országok vidéki területein jelentkezik, és mivel az ott élők nem mindig jutnak orvosi ellátáshoz, az esetek nagy része dokumentálatlan marad
A malária jelenleg az egyik leggyakoribb fertőző betegség. A betegség kórokozója a plazmódium, ami igen elterjedt a trópusi és szubtrópusi égöv országaiban.
Az egysejtű paraziták az Anopheles szúnyog nőstény egyedeinek közvetítésével jutnak be az emberi szervezetbe, ahol a vörösvértestekben szaporodni kezdenek.
A fertőződés után nem sokkal fejfájás légszomj, hidegrázás, szédülés, influenzaszerű tünetek, tachycardia valamint 48 - 72 óránként ismétlődő lázroham jelentkezik (váltóláz). Bizonyos esetekben kóma és halál is bekövetkezhet.
AIDS (1981 – napjainkig)
A szerzett immunhiányos tünetegyüttes, az AIDS eredetét nem ismerjük, egyes nem megerősített vélemények szerint az afrikai csimpánzoktól ered. A modern kor egyik legpusztítóbb járványa 1981-es feltűnése óta több mint 25 millió ember életét követelte. A jelenleg már elérhető antiretrovirális kezelések ellenére, 2005-ben 3,1 millió emberrel végzett (ebből 570 000 gyermek!), ami átlagosan napi 8500 emberéletet jelent.
Az UNAIDS és a WHO becslései szerint a preventív stratégiák ellenére az AIDS-esek száma folyamatosan nő, napjainkra elérte a 40,3 millió beteget, ami a valaha volt legmagasabb szint. Csak 2005-ben legalább 5 millióan fertőződtek meg.
A leginkább fertőzött régió a szub-szaharai Afrika.
2005 végén, a földön élő összes AIDS beteg 65 %-a (23-28 millió) ezen a területen élt, a fertőzés terjedésének léptékét mutatja, hogy a betegek száma 2003-ról 2005-re egymillióval gyarapodott. Az itt élő nők több mint 77 %-a fertőzött. A második legfertőzöttebb régiónak számító Dél-és Délkelet-Ázsia teljes lakosságának 15%-a érintett.
Kolera (1817 – napjainkig)
A Gangesz partjáról induló kolera a rituális fürdőzőkkel és zarándokkal, először az indiai szubkontinensen vettet meg a lábát, majd a gőzhajók fedélzetén, lassan de biztosan Európába is megérkezett.
Nem tudni, hogy az 1817-ben Calcuttában kitört járvány Indiában hány áldozatot szedett, ám mivel a brit hadsereg 10 000 birodalmi gyalogos haláláról számolt be, több százezer civil áldozatra következtethetünk.
A súlyos hányással és hasmenéssel járó kolera a fertőzöttek székletével, hányadékával és a szennyezett víz útján terjed, és az 1800-as évek higiéniára nem sokat adó vízhordói a szomjoltó folyadékkal együtt a kórokozót is szépen magukkal cipelték.
A nyomorral sújtott területeken a kolera még napjainkban is felüti a fejét, 1947-ben például 30 000 egyiptomit ölt meg.
Tífusz (Kr.e. 430? – napjainkig)
A tífusz elnevezés a görög typhos (kába, zavart) szóból ered, ami jól jellemzi az érintettek állapotát, mivel a betegség bőrkiütések és emésztőszervi panaszok mellett idegrendszeri tünetekkel is jár.
A betegséget a rágcsálók által közvetített Rickettsia sejtparazita okozza. A kórokozó elsősorban rossz higiéniai körülmények között fordul elő, így a tífusz még napjainkban is feltűnik hajléktalanok, menekülttáborok lakói között, de nem is oly rég még börtönökben és a hadseregekben is felütötte fejét.
A betegséggel kapcsolatos első írásos emlék 1083-ból származik, az olaszországi Salerno melletti zárdából. A vakcinák kifejlesztése előtti időkben rengeteg áldozatot szedett, csak 1918-22 közt 3 millió embert pusztított el.
Kutatók szerint, már a peloponnészoszi háború idején is létezett a betegség, az athéni járvány végzett Periklésszel és fiával is.
Európában a 16-19. század során sokszor jelent meg a járvány, tombolt a harmincéves háború és a napóleoni háborúk alatt is. Napóleon moszkvai visszavonulása során több katonája halt meg tífuszban, mint az orosz katonák fegyvereitől.
A járvány az 1850-es évek elején az Írországot sújtó éhínségek idején is pusztított, az I. világháború idején pedig főleg Oroszország, Lengyelország és Románia lakóit tizedelte.
A nyugati fronton tetvetlenítő állomásokat hoztak létre, azonban a keleti fronton a fertőzés tovább tombolt, és csak Szerbiában 150 000 ember életét követelte. A fertőzöttek halálozási aránya akár a 40%-ot is elérte, és szép számmal „aratott” a betegeket gondozó nővérek között is ..