Ezért nem sikerült a szovjeteknek a holdra szállás

forrás - hvg.hu
Az űrverseny első évei egyértelműen a szovjeteké voltak: a kommunista birodalom bocsátotta Föld körüli pályára az első műholdat, Jurij Gagarin volt az első ember, aki megjárta a világűrt, a szovjetek küldték az első űreszközöket a Holdra, s Alekszej Leonov volt az első űrhajós, aki kilépett a kozmoszba.

Moszkva mégis elvesztette az egyik legfontosabb versenyt, a holdra szállásért vívott ütközetet. És nem is véletlenül.
Mindig a legjobbat akartuk, ám végül mégis úgy sikerült, ahogy mindig
– mondta egyszer a Szovjetunió működéséről Viktor Csernomirgyin volt orosz miniszterelnök.

Akár a szovjet Hold-programról is beszélhetett volna: Moszkva azt tervezte, hogy már 1967-ben, a nagy októberi szocialista forradalom ötvenedik évfordulójának évében embert küld a Holdra, ám a Luna-programot a mai napig nem sikerült megvalósítani: miután kudarccal végződött az N1 hordozórakétával végzett mind a négy indítási kísérlet, Moszkva 1974-ben felfüggesztette a próbálkozásokat.
A kudarc egyik fő oka az volt, hogy míg az USA-ban egységes csapat dolgozott a holdra szálláshoz szükséges F1-es rakéta kifejlesztésén, a Szovjetunióban általában tucatnyi – volt olyan időszak, amikor 33 – tervezőiroda versenyzett egymással a Kreml kegyeiért.

A helyzetet súlyosbította, hogy az űrprogram vezetője, Szergej Koroljov és a rakéták építésével megbízott Valentyin Glusko ki nem állhatta egymást – elsősorban azért, mert Koroljov amiatt került az 1930-as évek végén hat évre a gulágra, mert a nem sokkal korábban őrizetbe vett Glusko terhelő vallomást tett rá – s ezért a két tudós nem volt hajlandó együttműködni egymással.

Koroljov ezért elérte, hogy Glusko helyett Nyikolaj Kuznyecov legyen a rakéta-főtervező, amivel csak annyi gond volt, hogy az új főnök ugyan nagyon értett a sugárhajtású hajtóművekhez, ám rakétát korábban még nem épített.
Fejletlen infrastruktúra
Tovább növelte a nehézségeket, hogy míg az amerikaiak képesek voltak a hatalmas hajtóművekből álló Saturn V hordozórakéta megépítésére, a szovjet technológia nem volt ennyire fejlett, s az N1-re ezért harminc, kisebb rakétamotort építettek. Ráadásul ezek a hajtóművek zárt ciklusúak voltak

– szemben az amerikaiak nyílt ciklusú eszközeivel

– ami azt jelentette, hogy a motorok hatásfoka ugyan jobb volt, mint a vetélytársé, ám az N1 sokkal instabilabb és kockázatosabb volt, mint az amerikai F1 hajtómű.
Ráadásul az 1960-as évek első felében hatalmon lévő szovjet pártfőnököt, Nyikita Hruscsovot inkább a harcászati rakéták fejlesztése, s nem a holdra szállás érdekelte, amikor pedig mégis foglalkozott égi kísérőnkkel, akkor Koroljov vetélytársát, Vlagyimir Cselomejt bízta meg a Hold-program vezetésével.

Cselomejnek ugyanakkor kevés gyakorlata volt a rakétaépítés terén, ezért a csapat nagyon lassan haladt a fejlesztéssel .. folytatás

kezdőlap