Kalkuttai Szent Teréz,a szeretet misszionáriusaKalkuttai Szent Teréz, közismert nevén Teréz anya (születési neve albánul: Agnes Gonxha Bojaxhiu; arománul: Agnesa/Antigona Gongea Boiagi) (Üsküb, 1910. augusztus 26. – Kolkata, 1997. szeptember 5.) albán nemzetiséghez tartozó, római katolikus apáca, a Szeretet Misszionáriusai szerzetesrend alapítója, a Nobel-békedíj (1979) és számos magas kitüntetés tulajdonosa, aki Kolkata szegényei között végzett áldozatos munkájával az egész emberiség elismerését kivívta. Ágnes (1928-ban) 18 éves korára elhatározta, hogy missziós nővér szeretne lenni Indiában, és jelentkezett az akkor ott szolgálatot teljesítő írországi Loreto nővérekhez (angolkisasszonyok rendjébe). Barátnőjével, Betikával együtt kérte felvételét a Loretói Miasszonyunk anyaházába, akik néhány hónap felkészítés után Indiába, Dardzsilingbe küldték. Szerzetesi fogadalmát itt tette le 1931. május 25-én, a Teréz nevet Lisieux-i Szent Teréz iránti tiszteletből választotta. 1930-tól 1948-ig földrajzot és hittant tanított a kolkatai Szent Mária szerzetesi iskolában, melynek 1944-től igazgatója lett. 1946. szeptember 10-én Darjeelingbe kellett utaznia lelkigyakorlatra. A vonaton a harmadosztályú kocsiban óriási volt a tömeg, és megdöbbenve tapasztalta azt a nyomort és szegénységet, amely az indiaiak többségének kijutott. Ekkor ébredt rá küldetésére, arra hogy nincs joga a kolostor békéjében, kényelmében éljen, miközben az emberek, akiket szolgálni jött, nyomorognak. 1950 októberében Teréz anya megkapta a pápai jóváhagyást az új szerzetesrend alapítására. Hitvallásuk: „Szerzetesek vagyunk. A nap huszonnégy órájában Jézus Krisztust szolgáljuk.” A Szeretet Misszionáriusai rend hivatása Teréz anya szavaival: „hogy segítse az éhes, ruhátlan, hajléktalan, béna, vak, leprás embereket, az olyanokat akik nemkívánatosak, szeretetlenek, kitaszítottak a társadalomból és mindenki elkerüli őket”. Az indiai kormány támogatásával egy elhagyott hindu templomot alakítottak át a szegény, magatehetetlen emberek otthonává. Nem sokkal később újabb otthonokat nyitottak a leprások és az árvák számára. .. A rend egyre több hívet és támogatót talált céljai számára, és az 1960-as években sorra nyitotta az otthonokat szerte Indiában. 1965-ben VI. Pál pápa engedélyezte, hogy a rend más országokra is kiterjessze tevékenységét. Létszámuk rohamos gyorsasággal növekedett, és új otthonok nyílottak szerte a világon. Az első Indián kívüli otthont Venezuelában nyitották, majd Róma, Tanzánia következett. Sorra nyíltak az otthonok Ázsiában, Afrikában, Európában, és megnyílt az első misszionárius ház az Egyesült Államokban, New Yorkban is. 1991-ben hosszú idő után először tért vissza hazájába, Albániába, és megnyitotta a rend ottani házát. Felajánlotta lemondását a rend vezetéséről, de apácái ösztönzésére mégis maradt a rend élén. 1997-ben előbb csonttörést szenvedett, majd maláriát kapott, melynek következtében súlyos szívkárosodást szenvedett. Szívműtétnek vetette magát alá, de egészsége végképp megrendült. 1997. március 31-én leköszönt a rend vezetéséről és tíz nappal 87. születésnapja után, 1997. szeptember 5-én elhunyt. Halálakor a rend a világ 123 országában 610 missziót működtetett, ahol több mint 4000 apáca és több mint 100 000 önkéntes ápoló dolgozott. Bár India nem keresztény ország, a kormány mégis három napos nemzeti gyászt rendelt el, és állami temetést rendezett. Halálát az egész világ az emberiség nagy veszteségeként értékelte. |
