50 érdekes tény mindenrőlA National Geographic kiadott egy remek könyvet gyerekeknek, 5000 érdekes tény (mindenről) címmel. Magyar nyelven sajnos nem tudom, elérhető-e, én nem találtam meg. Viszont külföldön már több kis apró válogatás is megjelent belőle a neten, így most összekapartam egy párat, kis egy mondatos érdekességek a világ minden tájáról, minden területről.
Az első pizzát 1889-ben szállították házhoz - persze nem akárkinek, Savoyai Margit olasz királyné volt a megrendelő. Japánban lehet kapni angolna-ízű fagylaltot. A portugálok kifejezetten illetlen dolognak tartják, ha valaki piros tintával ír valakinek. A vörös hiúz Észak-Amerika leggyakoribb vadmacskája, mégis alig találkoznak vele a természetben az emberek, mert nagyon félénk A macskák farka a teljes csontmennyiségük mintegy 10 százalékát teszi ki.
A gekkók lábfején több millió apró szőrszál található, amiket egy speciális kémiai anyag borít. Ezekkel a szőrökkel tudnak akár függőleges falon is gond nélkül felmászni, és akár egyetlen ujjukkal megtartani az egész testüket. A asztronauta szót a görög nyelvből származtatjuk, a csillag és a hajós szavak együtteséből. A csontjainkban található kalcium és a vérünkben levő vas egyaránt évmilliókkal ezelőtt óriáscsillagok robbanásából származik.
A nílusi krokodil akár két óráig is kibírja levegővétel nélkül a víz alatt, amíg az áldozatára vár.
Régen úgy tartották, hogy egy szamár csókja enyhíteni tudja a fogfájást.
A hím pandák kézenállva pisiléssel jelölik meg a területükhöz tartozó fákat.
Antarktika területének 99 százalékát jég borítja. A jelenlegi rekord 23,77 méter. A legelső lovak akkorák voltak, mint manapság a sziámi macskák.
Az Antarktika kivételével minden kontinensen terem kukorica.
New Jerseyben a legmagasabb a világon a "plázasűrűség."
Minden emlős nevet, ha csiklandozzák.
Az Uránuszon két évszak van: nyár és tél. Mindkettő 42 földi évig tart.
Minden háztartásban, hotelben és kórházban a tévé távirányítón van a legtöbb baktérium. |