Ülve aludni kín és szenvedés, ezt mindenki alátámasztja, aki valaha próbálta már utazás közben, autóban, buszon, vagy akár repülőgépen. Az ember folyton fel-felriad, mindene elgémberedik, és fáradtabban ébred a végén, mint ahogy elaludt. De vajon miért tiltakozik annyira a saját testünk az ellen, hogy ülő pózban pihenjünk, mitől annyira természetellenes ez? Miközben a lovak például állva is tudnak aludni.
Az ülve alvás nagy ellensége az úgynevezett REM-fázis, ez az alvási ciklusunk egyik fontos szakasza, a rövidítés annyit takar, rapid eye movement, vagyis gyors szemmozgás (és igen, erről kapta a nevét a híres rockegyüttes is). Ez az alvásidő kb. 20-25 százalékát teszi ki, az agyi aktivitás látványosan magas közben; ilyenkor szoktunk álmodni is. Ebben az alvásfázisban az agyunk kikapcsolja a végtagok izomzatát, vagyis átmenetileg ugyan, de gyakorlatilag megbénulunk.
Itt jön a probléma. Fekvő helyzetben nem gond, ha elernyed az összes izmunk, ülés közben azonban észre sem vesszük, de egy csomó izom dolgozik valójában: például a hátunkat tartják egyenesen, vagy a nyakizmok a fejünket, illetve az egyensúlyunkat is fenntartják, hogy ne dőljünk el. Ezek ébrenlét közben fel sem tűnnek, de ha elalszunk, és nincs tökéletesen kitámasztva a hátunk-nyakunk, azonnal kibillenünk az egyensúlyunkból, a testünk pedig riadót fúj, hogy korrigáljon. Ezt jól meg tudjuk figyelni az ülve szendergőkön: folyton be-bebólintanak és felkapják a fejüket, töredék másodpercekre felébredve. Kivéve persze, ha sikerült ügyesen az ablaknak, vagy az utastárs vállának dőlve teljesen stabil pozíciót felvenni, de ez elég ritkán jön össze, és rögtön fel is borul, ha az ember álmában kicsit megfordulna.
Egyébként valószínűleg jobb is, hogy a szervezetünk nem hagy sokáig ülve aludni, ugyanis ha a lábainkat behajlítva, mozdulatlanul tartjuk huzamosabb ideig, az egyenes út a mélyvénás trombózishoz .. folytatás