|
|
Miért nem romlik meg soha a méz? |
|
A méz remek találmány, többek között azért, mert a világ végéig eltartható, sőt, gyakorlatilag szinte képtelen a megromlásra - ez pedig olyan kunszt, ami nagyon-nagyon kevés kajáról mondható el, tulajdonképpen csak olyasmikről, amik ehetőek ugyan, de nehezen értelmezhetők önmagukban kajaként (pl. a só). Egyiptomi sírok feltárásakor a régészek találtak több ezer éves mézes csuprokat, amiket még a holtakkal együtt temettek el, és a mai napig ehető volt a tartalmuk. De mit tud a méz, hogy ilyen extrém módon ellenáll az idő múlásának?
Kezdjük azzal, hogy miből is van a méz: átlagosan nagyjából 82% cukorból (azon belül aztán egy csomó fajta van benne, de a nagyja fruktóz, glükóz és maltóz), 17% vízből, és 1% mindenféle egyéb cuccból. Az ember azt gondolná, hogy ebben az 1%-ban van a nagy trükk, de valójában nem, illetve nem csak: az első védelmi vonal a szuperalacsony víztartalom. A méz úgynevezett higroszkópos anyag, vagyis olyan alacsony a nedvességtartalma, hogy a környezetéből, akár a levegőből képes megkötni a vizet. Ez pedig nem túl kényelmes lakókörnyezet a gombáknak, baktériumoknak és hasonlóknak, amiknek szükségük lenne a vízre, de a mézben nemigen találnak, sőt, maga az anyag igyekszik belőlük is kiszipkázni, ami van.
A második trükk a méz savassága, ami elsőre kissé meglepő lehet, hiszen a savasságot a savanyú ízzel szoktuk asszociálni, ecet(sav), citrom(sav), ilyesmik. A méz íze a lehető legtávolabb van a savanyútól, a kémhatása ennek ellenére savas, a PH-skálán 3 és 4,5 között mozog. A semleges PH-érték ugye 7, ami ez alatt van, az savas, ami fölötte, az lúgos. A méz a tömény édes íze ellenére majdnem olyan savas, mint a gyengébb ecetfajták (az ecet PH-ja jellemzően 2-3 között van). Márpedig az erősen savas közeg megint csak nem kedvez a különféle mikroorganizmusok megtelepedésének .. folytatás |
