Segner János András,a matematikai meteorológia megalapítójaforrás - wikipedia.orgSegner János András (ejtsd: zégner) (Pozsony, 1704. október 9. – Halle, 1777. október 5.) magyar természettudós, matematikus, orvos, fizikus, egyetemi tanár. Főiskolai tanulmányait a debreceni Református Kollégiumban kezdte 1724-ben, de egy évvel később már a jénai orvostudományi egyetemen tanult, ahol a kor szokása szerint fizikát és matematikát is hallgatott. Közben csillagászattal is foglalkozott, ő hívta életre a göttingeni egyetem csillagvizsgáló obszervatóriumát. 1755-től haláláig a fizika, matematika és csillagászat professzora volt Halleban. A londoni Királyi Társaságnak is tagja volt. II. Frigyes porosz király kitüntetésekkel halmozta el. Találmányát Segner a Göttingen melletti Nörtenben a gyakorlatban is kipróbálta. Olyan malmot épített, amelynek hajtószerkezete a Segner-kerék (azaz vízturbina) volt. Ezen túl az elsők között igyekezett számítások alapján a legjobb hatásfokot elérni. Leonhard Euler éppen Segner munkáira alapozva fogalmazta meg a folyadékok és a merev testek mechanikájának alaptörvényeit, az Euler-féle egyenleteket. Bizonyította a Descartes-féle előjelszabályt, foglalkozott az egyenletek grafikus megoldásával és a kor színvonalán álló kitűnő matematikai tankönyveket írt. Foglalkozott a cukor-, a szesz- és a puskaporgyártás technológiájával is. |