Zsélyi Aladár,a repülés úttörője
Zsélyi Aladár (Koch Aladár) (Csalár, 1883. december 12. – Budapest, 1914. július 1.) magyar gépészmérnök, repülőgép-tervező. Már egyetemi évei alatt foglalkoztatta a repülés, főként annak műszaki kérdései. Blériot 1909-es budapesti bemutatója akkora hatással volt rá, hogy hamarosan saját repülőgép tervezésébe kezdett. Gépénél több, korát megelőző konstrukciós megoldást alkalmazott. Ő alkalmazott először olyan kormányszerkezetet, amellyel a repülőgép valamennyi irányban irányítható volt. Nevéhez fűződik a rugózó futómű, valamint a kerekek közé szerelt biztonsági csúszótalp is. Tervezett egy 30 LE-s motorral felszerelt hidroplánt is, melyet a Dunán akart kipróbálni. A tudományos tevékenysége és a repülőgép-építés mellett repült is, saját tervezésű gépeit többnyire ő vezette. Repülőgépeinek építését mérnöki számítások alapján végezte. A zongorahúrokkal merevített, 7 méteres fesztávolságú, 150 kg tömegű, egyfedelű gépbe 30 LE-s francia "Darraque" motort épített, légcsavarja magyar gyártmányú volt. A Zsélyi I. 1910. március 15-én emelkedett először a levegőbe. Rövid idő múlva összetört, majd Zsélyi II. néven újjáépítette. Repülőgépeinek építésében és azok berepülésében részt vett Kvasz András is. 1913 márciusától június 16-áig a bécsújhelyi repülőiskolában tanult, ahol sikeres pilótavizsgát tett. Ugyanebben az évben megépítette harmadik repülőgépét, a Zsélyi III.-at, amelyhez már állami támogatást is kapott. Ezzel a géppel az akkor általános 90–100 km/h-s sebességgel szemben 170 km/h-s csúcssebességet ért el. Felépülése után azonban folytatta repülési kísérleteit. 1914. április 15-én repülőgépének motorja meghibásodott, az alacsony sebesség miatt a gép átesett és lezuhant. A balesetben a jobb alkarján nyílt törést szenvedett. A seb elfertőződött, tetanusz mérgezést szenvedett. Két héttel később, 1914. július 1-jén meghalt. Sírja a Losonc melletti Csalár temetőjében, szülei sírja mellett található |