Szilárd Leó,a modern információelmélet egyik megalapítója, az első atomreaktor tervezője, atomenergia békés felhasználásának élharcosaforrás - wikipedia Húga, Szilárd Rózsi egyik visszaemlékezésében megemlíti, hogy mikor másik bátyja, Béla difteritiszt kapott, és el kellett tőlük különíteni, Leó összeeszkábált egy kis méretű, drót nélküli távíró berendezést, és a lakás egyik végében a leadót, a másikban a vevőt állította fel, és így beszélgettek testvérükkel. Egyik nap ugyanis szörnyű tragédiáról olvastak az újságban: egy család megfulladt, mert éjszaka mérges gáz (kén-dioxid) szabadult ki a jégszekrényük hibás szelepéből, amely beszivárogott hálószobába. A tudósok ekkor kijelentették: találni kell valami olyan megoldást a szivattyúzásra, amely nem okozhat balesetet. Ennek kapcsán alkották meg az elektromágneses szivattyút. Ebben az volt újszerű, hogy nem tartalmazott könnyen meghibásodó forgóalkatrészt vagy dugattyút, hanem a folyékony fém elektromágneses továbbításával történt a hűtés. Remélték, hogy a felfedezés érdekelni fogja az AEG-t, s habár zajszintje miatt sosem lett belőle termék, az elvet hatékonyan használták 1942-ben az Amerikai Egyesült Államokban az atomreaktor fejlesztésénél, és ma is ezen az elven hűtik a tenyésztőreaktorokat. A német felfedezés háborúra gyakorolt feltételezett hatásáról Albert Einsteinnel közösen levelet küldött Franklin D. Roosevelt elnöknek (Einstein–Szilárd-levél). A hír hallatán ötlött fel benne a gondolat, hogy hátha így lesz egy neutronból kettő. Kutatásuk során felfedezték, hogy valószínűleg két gyors neutron szabadul fel maghasadás közben, és valószínűleg az uránban jöhet létre láncreakció. Unszolására az urán-víz rendszer kísérletét Chicagóban Enrico Fermi és tőlük függetlenül Joliot-Curie is elvégezte igazolva Szilárd sejtését.
Ezért úgy érezte, hogy kutatásaik eredményét vissza kell tartani a publikálástól. Szilárd, kollégáival, Wigner Jenővel és Teller Edével remélték, hogy pénzügyi támogatást kapnak az Amerikai Egyesült Államok kormányától és finanszírozzák a kutatás teljes költségét, s így bebizonyíthatják, hogy lehetséges nukleáris láncreakciót elindítani. Nagy nehezen meggyőzte Enrico Fermit, hogy a magfizikai láncreakció katonai lehetősége óriási. Mivel a legnagyobb uránlelőhely Belga Kongóban volt, ezért fel akarták hívni a belga kormány figyelmét ennek jelentőségére, és nem utolsósorban a német veszélyre. Wigner Jenő javaslatára kettesben meglátogatták Albert Einsteint. Miután Szilárd elmagyarázta neki a láncreakció lényegét, s mivel gyűlölte a nácizmust, magáévá tette az ügyet. A levelet németül Szilárd fogalmazta meg melyet postázott Einsteinnek. Einstein a levelet kijavítva vissza küldte, amit Wigner lefordított angolra, majd Teller Edével (Wigner ekkor Kaliforniában volt) Szilárd újra elment Einsteinhez, aki a leveleket aláírta (két levél készült, egy hosszabb és egy rövidebb). A leveleket 1939 augusztusában átadták Alexander Sachsnak, az elnök egyik barátjának azzal, hogy juttassa el Franklin D. Roosevelt elnökhöz. Ez a levél körvonalazta a láncreakció megvalósítását és annak nemzetvédelmi jelentőségét. A levél azonban csak októberben jutott el Roosevelthez, aki bizottságot állíttatott fel az ügy vizsgálatára. Mivel a nemzetvédelmi kutatási osztály részeként működött a Manhattan projekt, vezetőjének Leslie Groves tábornokot nevezték ki és ezzel katonai irányítás alá került a projekt. 1942. augusztus 29-én megkezdődött az atombomba előállításához szükséges gépek és alkatrészek gyártása az Oak Ridge völgyében, a titkos helyet Manhattan Districtnek nevezték. A nácik ekkor már felhagytak az atombomba-készítéssel, mert nem értek el megfelelő eredményeket, de az amerikaiak ezt még nem tudták. Mint más tudóst, aki beletemetkezett ebbe a projektbe, őt is nyugtalanította a hadsereg túlzott szerepe és befolyása. Rengeteg feljegyzés, ami ebből az időből származik, utal erre az aggodalmára. Befolyása csökkenni kezdett, háttérbe szorult, sőt kívülállóvá vált. Szilárdot bosszantotta, hogy ezt a tudományos kísérletsorozatot Groves egyfajta hadműveletnek tekinti. Roosevelt azonban meghalt, mielőtt a levelet megkaphatta volna. 1945 tavaszán Szilárd hatására tudósok egy csoportja elkészítette a Frank-jelentést, amely körvonalazta a nukleáris fegyverkezés veszélyeit. Ez a jelentés fellépett az atombombának a japán civil lakosság elleni bevetése ellen, helyette nem-katonai jellegű erődemonstrációt javasolt. A „Bulletin of the Atomic Scientists” oldalain 1947-ben megjelent „Levél Sztálinhoz” című cikke, melyben felszólította a világ vezetőit, folytassanak nyílt eszmecserét az élesedő hidegháború csillapítása érdekében. Cikkeiben a békefolyamatról kiegyensúlyozott képet adott, nem hibáztatva sem az Egyesült Államokat, sem a Szovjetuniót a kialakult helyzetért. Amerikában kommunistaellenes hullám futott végig. Amikor a Szovjetunió 1949-ben végrehajtotta első kísérleti atomrobbantását, a hidegháború és a fegyverkezési verseny folyamata visszafordíthatatlannak látszott. Szilárd ekkor elfordult a politikától, és teljesen a biológiának szentelte magát. Úgy tűnt, nem akart többé a halállal kapcsolatos dolgokkal foglalkozni, csak az élet jelenségeit akarta kutatni. Az 1950-es évek végén Szilárd gondolatai inspirálták Albert Einsteint és Bertrand Russellt, hogy megszervezzenek egy nemzetközi konferenciát az érintett tudósok számára. Az első ilyen konferencia Pugwash-ban, (Új-Skóciában, Kanadában kapott helyet 1957-ben. Az ezt követő találkozók, melyek összefogták a világ tudósait, a Pugwash-konferencia nevet kapták. Nyilvánosan ellenezte a hidrogénbomba fejlesztését és Teller Edével, aki ennek a kutatásnak a vezetője volt, többször is éles vitába keveredett. Elmagyarázta, hogy az ilyen bomba kobaltbevonattal mennyire megnöveli a radioaktív szennyezést. Volt egy olyan elmélete is, amely szerint a hidrogénbomba csak oly módon lehet hatásos fegyver, ha a kutatási eredményeket és az implementációs megoldásokat is átadják a Szovjetuniónak. 1956-ban megkapta a biofizikai professzor címet a Chicagói Egyetem Enrico Fermi Nukleáris Tanszékén. Mikor Jacques Monod, a párizsi Pasteur Intézet professzora megkérdezte, hogyan vált fizikusból biológussá, ő így válaszolt: „Olyan érdekes a biológia, hát nincs igazam?”. Két sugárkezelésen is átesett: 1960-ban és 1962-ben. Maga szervezte a radiológiai kezelést, ő számította ki a dózisokat. Betegségét is arra használta, hogy új gyógyászati eljárást dolgozzon ki: a rák radioterápiáját. A sugárkezelések során a New York City's Memorial Hospitalban Szilárd magnóra mondta életének eseményeit, többek közt feltárta a Manhattan tervben játszott szerepét. Számos interjút adott, és sok TV-műsorban vett részt, mert úgy érezte, már nincs sok ideje hátra. Azonban felgyógyult, ezen saját maga is meglepődött. Mindvégig úgy hitte, rákbetegsége csak átmenetileg szorult vissza, de a halála után végzett boncolás nem mutatott ki testében rákos elváltozást. Szilárd megtudta, hogy Hruscsov nagyon szereti a borotvákat, ezért egy borotvát vitt neki ajándékba. Hruscsov elragadtatással szemlélte az ajándékot, ekkor Szilárd azt mondta: „De van egy kis probléma: a tartalékpengék. Megígérhetem, hogy amíg nem lesz háború, ellátjuk önt tartalékpengékkel”. Hruscsov mosolyogva így válaszolt: „Ha még egy háború lesz, soha többé nem fogok borotválkozni”. 1961-ben előadás-sorozatot kezdett, melynek során nyolc egyetemen és főiskolán járt. Első előadását 1961. november 17-én a Harvard Law School Forumon tartotta, „Are We On The Road of War?” címmel. Erőfeszítése nyomán létrejött az Élhető Világért Tanács (Council for a Liveable World), egy politizáló bizottság, amelynek tagjai bevételeik két százalékával támogatták a leszerelést hirdető politikusjelölteket. A kubai rakétaválság idején (amikor az amerikai kormány fényképekkel bizonyította a Kubába telepített közép-hatótávolságú szovjet rakétatámaszpontok létezését), Genfbe repült, hogy személyes közbenjárásával elhárítsa a III. világháború fenyegető kitörését. Itt élő barátjának ezt mondta: „Atomháború lesz! Én vagyok az első amerikai menekült!” Tíz hónappal később megépítették a „forródrót”-ot, így egy telexgépen keresztül közvetlen összeköttetés jött létre a Fehér Ház és a Kreml között. Megtudta, hogy Salk olyan intézetet tervez, amelyben a biológusok kutatásaik társadalmi hatásait is tanulmányozhatják. Tevékenyen részt vett az intézet megalkotásában, és rábeszélte Salkot, hogy azt a kaliforniai La Jollában (San Diego közelében) építsék fel. 1963 júliusától Szilárd a La Jolla-i „Salk Biológiai Intézet” külső tagja lett, majd 1964 februárjában La Jollába költözött, és az egyetem belső tagjává vált. Ismét biofizikával kezdett foglalkozni. Egész életében egy ilyen munkahelyet keresett, élete során ez volt az első hely, ahol letelepedett és otthont teremtett. |