Arckifejezésünk, testtartásunk, mozdulataink valamint az általunk szeretett és használt színek, testünk soványsága vagy kövérsége, izomzatunk állapota mind-mind szimbólumok. Beszédes az is, hogy milyen a hajviseletünk, sminkünk, ékszereink.
A régi időkben -mondhatnám azt, hogy a fogyasztói társadalom beköszönte előtt- a ruházat utalt az emberek társadalmi és anyagi helyzetére. Abban az időben azonban nem roskadoztak a szekrények a legdivatosabb ruháktól. A viselet nem csak a társadalmi helyzetre utalt, hanem sokszor hivatásokra is. Ezekből az időkből a mai napig maradtak vissza a hivatás szimbólumaira utaló öltözékek és kellékek.
Legismertebb talán a jogászok talárja, néhány országban parókája vagy az orvosok különleges formájú táskája és köpenye, a papok és apácák öltözéke.
Ma elsősorban nem a társadalmi helyzetről árulkodik az öltözék, hanem a megjelenés inkább magáról az emberről mesél. A divat önkifejezési formává vált. Külsőségeinkkel, megjelenésünkkel üzenetet küldünk a többi embernek arról, hogy milyenek vagyunk, mire számítsanak ha kapcsolatba lépnek velünk.
De az öltözék (itt nem csak a ruhára, hanem a frizurára, ékszerekre, sminkre is gondolok) arra is alkalmas, hogy távol tartson tőlünk embereket vagy éppen odavonzzon hozzánk. Sokszor a divat kedvéért elkövetünk hibákat is.
Vannak olyan szórakozóhelyek, ahol az általad viselt színekkel utalhatsz arra, hogy akarsz-e ismerkedni, vagy foglalt vagy és csak szórakozni jöttél le. Ezek egyértelmű, megállapodáson alapuló kódok. Vannak azonban olyanok is, amikor önkéntelenül üzensz magadról.
Ha valaki mindig feketében van elriasztja magától a többieket, aki szürkét visel az nagyon bánatos, ha folyamatosan hordja valószínűleg depressziós. Aki piros ruhát vesz fel azt szeretné, hogy figyeljenek fel rá. A finom színek összehangolása elegáns, igényességet mutat. A tarka virágos ruhák jókedvről és életigenlésről árulkodnak. Legtöbbször ösztönösen választunk és ezzel üzenünk a külvilágnak.
Mi van akkor, ha eltévedünk ezek között a kódok között? Mi van, ha a divat vagy csak a társadalmi elvárások miatt mást üzenünk megjelenésünkkel, mint amit igazán szeretnénk?
Kedvenc példám egyik ismerősöm, aki fiatal, kedves és hozzáteszem ártatlan lányként nem tudott magának párt találni. Vágányul öltözött, erősen sminkelt és azonnal felhívta magára a figyelmet, ha megjelent valahol. Szellemességével a társaság központjává vált mégsem udvarolt neki egyetlen hozzávaló fiú sem.
Amikor erről beszélgettünk elmondta, hogy csak olyanok közelednek hozzá, akiket ő nem tart megfelelőnek, akik nem kapcsolatra, csak egy kis kalandra vágynak. Felhívtam a figyelmét arra, hogy külsejével azt üzeni: „én vagány csaj vagyok, könnyen kapható rövid időre”. Amíg így néz ki nem fog hozzá közeledni olyan fiú, aki az ő lelki alkatának megfelelő.
A vadóc külső helyett egy sokkal szolidabbat kell választania. Elhagyni az erős sminket, a kihívó ruhákat és sugározza azt a finomságot a megjelenésével is, ami a lelkében van. Megfogadta a tanácsaimat és hamarosan meg is találta az ideális párját.
Tudnunk kell, hogy az a nő (ma már néha férfi is), aki erősen sminkeli magát, maszkot visel. Nem akarja megmutatni saját arcát, vagyis megpróbálja elrejteni saját személyiségét.
Ugyanígy a fiatalító eljárások hívei teljesen függővé válnak környezetük elvárásaitól. Nem vagyok ellene a kozmetikának, a sminknek, sőt a szépészeti beavatkozásoknak sem. Minden megengedett, ha az helyre teszi a lelkünket. Akiknek ezek a külsőségek adnak adott időben vagy helyzetben önbizalmat, tegyék.
Azonban a sok öreg, kivasalt arcú nő és férfi, különösen a színészek, nem saját magukért, hanem csak külső elvárások miatt viselik, legtöbbször rosszul, az arcukra fagyasztott álarcot. Megfigyeltem, hogy ezek az arcok semmivel sem mutatnak fiatalabbnak senkit sem. A kor ugyanúgy meglátszik ezeken az embereken csak elvesztik azokat az értékeket, szépséget ami élettapasztalatukat mutatná.
Pedig mennyire szerethető egy barázdált, markáns férfiarc, vagy egy csodás öregasszony nevetőráncoktól tarkított tekintete! A jövőt nem „új” arccal, csak a múltunk megértésével és átértékelésével teremthetjük meg magunknak.
